Fotózás, mint önbizalomépítő tréning

Mondhatni, ez a bejegyzés főképp hölgyeknek szól, de persze ez nem teljesen igaz.
A férfiak is szeretik magukról a jó képeket, csak úgy vélhetik, ez túl “csajos” dolog, és inkább nem beszélnek róla.
Nekem mindegy, milyen nemű vagy 🙂
Számtalan esetben találkoztam olyan fotóalanyokkal, akik nem tartották magukat szépnek, a gép előtt feszengtek, szégyenlősen, sután álltak, és nem is remélték, hogy a végeredmény pár nap múlva igazi meglepetés lesz. Azt gondolom, mindenki tud szép lenni, ami a fontos különbség, hogy van aki ezt elhiszi magáról, és van aki nem.
Nemrég egy – egyébként gyönyörű – lányt fotóztam, és mikor kész lettek a képek, azt mondta az egyikre:
– olyan gyönyörű, mintha nem is én lennék…
Nos, pedig ő volt, egészen hasonlított is. Én láttam benne azt, amit ő nem, és később már ő szeretett volna új képeket. Ugyanez a sztori megtörtént már úriemberrel is nálam.
Persze, hozzá kell tenni, itt is érvényes az a tényező, hogy a fotóalany és a fotós között kell egyfajta bizalmi kapcsolat, szimpátia, közös nevező, hogy a munka öröm legyen, és ez tudjon tükröződni a végeredményen is.
Sok okból kérhet valaki portréfotózást.
Van, aki friss képekre vágyik, ami aztán mehet fel a közösségi oldalakra profilképnek, vagy a szoba falára bekeretezve. Van, aki egy új munkát akar megpályázni, és üzleti fotókat szeretne az önéletrajzához. Van, aki a párját lepné meg szülinapjára. Volt olyan ügyfelem, aki – és ez komoly – azért szeretett volna portrésorozatot, mert ha meghal, akkor legyen mit kitenni az urna mellé. Ettől még egy jókedélyű fotózás lett belőle, és elégedetten, örömmel távozott…
Mindenkinek más az indoka, de egy közös: ha sikerült felengedni, ellazulni, és tetszenek az elkészült képek, akkor az nagyon sokat tud dobni az önbizalmon, az általános hangulaton, és segíthet a negatív énkép javításában is. Igényes, vidám képeket tudunk készíteni barátnővel, kutyákkal, gyerekekkel együtt is, és akár sminkes közreműködését is igénybe lehet venni, ha szeretnéd, tudok ebben segíteni.
Egyszóval, szívből ajánlom a portréfotózás megrendelését azoknak is, akik épp rossz passzban vannak, esetleg szakítás, válság, egyéb mélypont után próbálják megtalálni újra önmagukat: csodákra képes egy ilyen élmény, és pozitívan befolyásolhatja az önértékelésünket minden alkalommal, ahányszor csak visszanéz ránk egy vidám, csinos énünk a képekről.

„Semmi sem tesz gyönyörűbbé egy nőt, mint a hite, hogy ő gyönyörű.” – Sophia Loren