Lencséken keresztül figyelem az életet, és kattintgatok.
Olykor pedig – remélem mindenki örömére – sikerül begyűjtenem az idő töredékében egy mozdulatot, mely örökre raktározva lesz egy sík dimenzióban.
A világ fényeit gyűjtöm… fényeket, mely által láthatóvá válnak az érzések, a történetek, a szeretet sugárzó mosolya az arcokon, hogy ezek később emlékké válhassanak, Neked, nekem, bárkinek.

Sziasztok 🙂 Berkes Diána vagyok, 5 éve lett a fotózás a hivatásom. Előtte sokáig tapostam azt a bizonyos mókuskereket a business management lélektelen világában, mire rájöttem, hogy a hobbim lehetne akár munka is, a munka pedig lehetne stressz helyett örömforrás. Elkezdtem hát tanulni, és felépíteni egy új világot, mely fényekkel, vidámsággal teli, és ma már elmondhatom, hogy az évek során nem bántam meg.
Elsősorban az ember érdekel, mint téma, életük különleges, lélekemelő mozzanatai, így az esküvők, az ünnepek, a család került előtérbe.

Szeretnék minél kevesebb futószalagon gyártott, elcsépelt sablonképet készíteni, ezek helyett inkább hiszek a spontaneitásban, és azokban a pillanatokban, amelyekben megcsillan valamilyen érzelem, elgondolkodtató momentum. Elég már annyi üzenet is, hogy az élet szép, de valami mindig kell, hogy megbújjon a sík papíron, különben az emberek csak üres, hideg szobrok maradnak, és ilyen fotókra senki sem lesz kíváncsi már néhány év múlva…
Szeretem a természetes fényt, úgy vélem, a jó fotó legalább 40%-ban a szép fényeken múlik, így ha megoldható, mindig igyekszem a fotóalanyokat a szabadtér felé irányítani. Emellett a könnyed, lágy, valóságos kompozíciókat keresem, és finom pasztell színvilággal próbálom megalkotni az emlékek lenyomatát.
Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A tapasztalatom az, hogy a személyes szimpátia nélkül szép képek sosem születhetnek, kell, hogy legyen egy közös hullámhossz, egy összenevetés, hasonló ízlés vagy elképzelés, hiszen a fotózás csapatmunka. Én a világot figyelem a kamerán keresztül, és Te vagy a világ.
Keress bátran, ha szeretnél egy albumot a fények raktárában!